Az USA engedélyezi félmillió Nvidia Blackwell GPU szállítását az Emírségekbe

Az Egyesült Államok hivatalosan engedélyt adott az Nvidiának, hogy félmillió, legújabb Blackwell-sorozatú GPU-t szállítson az Egyesült Arab Emírségekbe – egy nagy ívű technológiai partnerség belépő lépéseként. A Bloomberg több tízmilliárd dollárra becsüli a szállítmányok értékét, ám a gyorsítók nem helyi cégekhez kerülnek, hanem az Emírségekben működő, amerikai kézben lévő adatközpont-üzemeltetőkhöz.

A mostani engedély a májusban kötött megállapodásra épül, amely évente legfeljebb 500 000 Nvidia-chip – köztük a jövőbeli Rubin és Feynman generációk – megvásárlását teszi lehetővé az Emírségek számára. Cserébe az ország vállalta, hogy a következő évtizedben 1,4 billió dollárt fektet a amerikai gazdaságba, azzal a feltétellel, hogy a beruházások mindkét oldalon párosítva legyenek. A kezdeti szakasz nem érinti az állami tulajdonú G42-t, amely 5 gigawattos adatközpontot épít az OpenAI számára; a feltételek szerint ugyanakkor a G42 később a térségnek szánt processzorok legfeljebb 20 százalékát megkaphatja. Már ez is jelzi, mennyire szorosra húzták a szelepeket az erőforrások elosztásánál.

A döntés az amerikai mesterségesintelligencia-diplomácia új irányát vetíti előre: a kritikus hardverek exportját a partnerek politikai és beruházási vállalásaihoz köti. Washington egyszerre akarja mélyíteni befolyását a Perzsa-öbölben és visszafogni a kínai technológiák, különösen a Huawei terjedését egy stratégiai fontosságú régióban. A megállapodás így kevésbé tűnik egyszerű hardverüzletnek, és sokkal inkább egy gondosan kiszámított geopolitikai alkunak.

Mindeközben a bírálatok sem maradtak el. Kritikusok szerint az Egyesült Államok érdemi többletfelügyelet nélkül emelte meg évi 100 ezerről 500 ezerre a GPU-kvótát, miközben az Emírségek továbbra is szoros kapcsolatokat ápol Kínával. A Fehér Ház viszont mintának tekinti a megállapodást: ha az együttműködés az Emírségekkel beválik, hasonló egyezségek követhetik más szövetségesekkel is, ami segíthet Washingtonnak előnyt tartani a globális MI-infrastruktúra erőforrásainak elosztásában. Végső soron a korlátok – vagy épp a hiányuk – döntik el, milyen gyorsan terjedhet ez a modell.